Magyar Péter és a Tisza Párt alig vette át a kormányrudat, máris repedezni kezd a kampányígéretek szép máza. Amit eddig a békéről, a magyar katonák otthon maradásáról harsogtak, azt most a saját szakértőjük, Rácz András biztonságpolitikai elemző kezdi finoman, de egyértelműen szétverni.
A lengyel Onet Wiadomosci lapnak adott interjújában Rácz András – aki a Tisza Párt egyik legkedveltebb kül- és biztonságpolitikai hangja, és sajtóhírek szerint akár miniszteri posztra is számíthat a Magyar Péter-kormányban – egyértelműen kimondta: „Biztosan lesznek magyar katonák ukrán területen”.
Igaz, hozzátette, hogy magyar fegyverek nem mennek Ukrajnába, de a lényeg ott van a mondatban: magyar katonák ukrán földön. Nem véletlenül, nem „ha”, hanem „biztosan”.
Pedig eddig egészen más volt a Tisza Párt kommunikációja. Kampány közben azt harsogták: nincs is igazi háború, csak „konfliktus”, amit Brüsszel és Washington gerjeszt, és Magyarország semmiképp sem küld katonát idegen országba harcolni. „Béke, béke, béke” – ez volt a mantra. Sem fegyverszállítás, sem katonai részvétel, sem „háborús pszichózis”. A szavazóik ezt hallották, erre szavaztak. Sokan éppen azért fordultak el az Orbán-kormánytól, mert unották a „háborúpárti” vádakat, és hittek a Tisza békepárti üzenetében.
Most pedig tessék: a párt egyik legfontosabb szakértője már arról beszél, hogy ez lesz a cél. Hogy a „jelenlegi kormány politikája”, ami eddig blokkolta az Ukrajnának szánt uniós pénzeket és a hatékony támogatást, megváltozik. Hogy Magyarország EU-s és NATO-s kötelezettségei miatt „hatékonyabb” lépésekre lesz szükség. Magyarul: a Tisza-kormány belesodródik abba a mocsárba, amit eddig elutasított.
És itt jön a legfelháborítóbb rész.
A magyarok nem katonanemzet részesei. Ha a saját hazájáról, a saját családjáról, a saját határainkról van szó, akkor igen, kiáll. De idegen országban, idegen zászló alatt, idegen érdekekért harcolni? Azt soha. Sem 1848-ban, sem 1956-ban nem azért állt ki, hogy mások háborújában legyen ágyútöltelék. A magyar történelem tele van olyan tragédiákkal, amikor a nagyhatalmak a magyar vért használták fel a saját játszmáikhoz – és mindig mi fizettünk érte a legnagyobbat.
A Tisza-szavazók egy jelentős része éppen ezért választotta őket: mert azt hitték, hogy végre valaki nem akarja belerángatni az országot a háborúba. Most pedig kiderül, hogy a „szakértők” már készülnek a fordulatra. Rácz András később próbálta menteni a menthetőt a közösségi oldalán, hogy a lengyel lap félreértette, de a mondat ott van, feketén-fehéren: „biztosan lesznek magyar katonák ukrán területen”. Ez nem félreértés kérdése. Ez irányváltás.
És miközben a kormányváltás után alig néhány nappal már a katonák küldéséről beszélnek, a magyar emberek otthon aggódnak az árak, a rezsi, a megélhetés miatt. Nem azért választottak új kormányt, hogy a fiaikat most Ukrajnába küldjék „békehadműveletre” vagy „NATO-kötelezettségre”. Aki ezt nem érti, az nem ismeri a magyar lelket.
A Tisza Párt szavazóinak egy része most döbbenten nézhet a tükörbe: vajon kire is szavaztak valójában? Akik a béke ígéretével indultak, most a háború előszobájában állnak. Ez nem csak politika. Ez árulás.
Magyarország nem akar újabb háborút. A magyar ember nem akar idegen földön meghalni. És aki ezt mégis el akarja érni – legyen az bármelyik párt –, az előbb-utóbb szembesülni fog a magyar emberek haragjával. Mert a béke nem kampányfogás. A béke nem alkuk tárgya. A béke alapvető követelmény. Aki ezt elfelejti, az nem sokáig marad hatalmon.
Duna Center - Ami összeköt minket 
Hozzászólás