A második világháború után Görögországban 1946 és 1949 között véres polgárháború dúlt a kommunista erők (a Görög Népi Felszabadító Hadsereg utódjaként működő Demokratikus Hadsereg) és a brit, majd amerikai támogatást élvező királyi/kormányzati erők között. A kommunisták veresége után tízezrek hagyták el az országot, és a szocialista blokk államaiban kerestek menedéket. Magyarország – ahol ekkor Rákosi Mátyás vezetésével épült ki a szovjet típusú kommunista diktatúra – ideológiai alapon fogadott be jelentős számú görög politikai menekültet.
Az érkezés: gyerekek, majd felnőtt partizánok
Az első nagyobb hullám 1948 tavaszán érkezett: április 7-én egy szerelvény 840 gyereket hozott a Keleti pályaudvarra, és az év végéig összesen mintegy háromezer szülői felügyelet nélküli gyermeket fogadott be az ország. Ők a kommunista vezetésű ideiglenes kormány által szervezett nagyobb akció részei voltak, amelynek keretében mintegy 28 ezer gyermeket telepítettek át a szocialista országokba a bombázott területekről. A gyerekeket kezdetben budapesti barakkokban, majd balatoni és más vidéki gyermekotthonokban (Balatonalmádi, Balatonkenese, Hőgyész stb.) helyezték el, és görög nyelvű oktatást biztosítottak számukra.
1949-ben, a polgárháború végén további mintegy négyezer felnőtt politikai menekült (korábbi partizánok, családtagjaik) érkezett. 1950-re a magyarországi görög menekültek száma elérte a 7000 főt, 1952-re pedig körülbelül 7600-ra nőtt. A Görög Kommunista Párt saját adatai szerint Magyarországon 1950-ben mintegy 7253 menekült tartózkodott (köztük jelentős arányban szlavomacedónok is).
Ideológiai alapú befogadás és zárt kolóniák
A befogadás politikai döntés volt: a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) és a kormány a „nemzetközi szolidaritás” jegyében, kommunista kötődésű személyeket fogadott be. A menekülteket kezdetben üdülőkben, munkásszállásokon és ideiglenes telepeken helyezték el. Budapesten a Kőbányai úti Dohánygyár épületeiben létesítettek egy nagy, több mint 2000 fős zárt kolóniát, ahol saját iskolát, óvodát, kultúrtermet és orvosi rendelőt működtettek. Jelentős csoportok telepedtek le ipari centrumokban is: Miskolcon, Ózdon, Sztálinvárosban (a későbbi Dunaújvárosban) és más városokban. Ezek a közösségek sokáig viszonylag zártak maradtak, saját szervezeti és kulturális életet éltek, a Görög Kommunista Párt befolyása alatt.
Görögfalva – Beloiannisz: egy külön falu a görögöknek
A tartós elhelyezés érdekében 1950 májusában megkezdődött egy teljesen új település építése Fejér megyében, Iváncsa közelében, korábbi szántóföldeken. A munkálatokban görögök és magyarok is részt vettek (részben társadalmi munkában). Rövid idő alatt 418 lakást (nagyrészt sorházakat), valamint óvodát, iskolát, kultúrházat, könyvtárat, orvosi rendelőt és tanácsházat húztak fel. Az ideiglenes lakhelyként szolgáló dohánygyári kolóniából több mint 400 család költözött be. A települést kezdetben Görögfalvának (vagy Görögfalunak) nevezték; 1952. április 3-án – néhány nappal Nikosz Beloiannisz görög kommunista vezető és partizánvezér kivégzése után – Beloianniszra keresztelték át. Ekkor mintegy 1850 lakosa volt. Munkahelyeket is szerveztek: háziipari szövetkezetet, mezőgazdasági termelőszövetkezetet és később ruhaipari szövetkezetet.
Hontalan státusz évtizedeken át
A görög menekültek politikai menedéket kaptak, de a görög kormány megfosztotta őket állampolgárságuktól, Magyarország pedig hosszú ideig nem honosította őket. Így gyakorlatilag hontalan politikai menekült státuszban éltek. Ez a helyzet csak az 1980-as évek elején rendeződött végérvényesen: 1981-ben dönthettek a görög vagy a magyar állampolgárság felvételéről, illetve a repatriálásról. Sokaknak évtizedeken át ideiglenesnek tűnt a magyarországi tartózkodás, abban a reményben, hogy egyszer visszatérhetnek hazájukba.
Későbbi sorsuk és örökségük
Az 1950-es évek második felétől gyorsult a beilleszkedés. 1956-ban a közösség nagy része távol tartotta magát a forradalomtól (kommunista hátterük miatt), de egyes fiatalok csatlakoztak a felkelőkhöz, míg mások a karhatalomban vagy később a büntetés-végrehajtásban helyezkedtek el.
Több, a hazájában üldözött, katonai vagy más rendvédelmi multú görög menekült a Rákosi rendszer börtöneiben ért el karriert, nem túl pozitív módon: a legkegyetlenebb kínzásokat az 1956 októberi forradalom után ezek a befogadott görögök végezték az elfogott népfelkelők, forradalmárok ellen. Így hálálták meg a kommunista rezsimnek, hogy befogadták őket.
Az 1970–80-as években, különösen az 1982-es görög amnesztia után, sokan hazatelepültek. Mások Magyarországon maradtak, leszármazottaik beolvadtak a magyar társadalomba, miközben Beloianniszban és más helyeken máig őrzik a görög hagyományokat, nyelvet és ortodox vallást. A falu ma is a magyarországi görög nemzetiség egyik fontos központja.
Összefoglalva: a Rákosi-korszak Magyarország a hidegháborús logika mentén, ideológiai alapon nyújtott menedéket a görög polgárháború vesztes kommunista oldalának. A befogadás nemcsak humanitárius gesztus volt, hanem a szocialista blokk nemzetközi szolidaritásának demonstrációja is – zárt kolóniákkal és egy külön épített faluval, miközben a menekültek évtizedekig hontalan státuszban éltek.
Vélemény, hozzászólás?