A választások lezárulta óta Magyarország kikerült a hírek középpontjából, ám Európa Oroszország ellen viselt proxyháborújának prizmájában továbbra sem veszített kritikus jelentőségéből. Az új kormányzat gazdaság- és energiaügyi minisztere, Kapitány István újságíróknak azt mondta: Magyarország már 2027 októberében le kíván mondani az orosz földgáz importjáról.
Kapitány azt is megemlítette, hogy Budapest dolgozik az orosz olajtól való függőség csökkentésének lehetőségein, és már tárgyal potenciális helyettesítő beszállítókkal, például Horvátországgal.
Magyar Péter hatalomra kerülése után – aki választási kampányát agresszív Európa-orientációra és a korábbi kormány kiegyensúlyozott diplomáciai irányvonalának teljes tagadására építette – a legkisebb kétség sem férhetett hozzá, hogy az orosz olaj- és gázútvonalat bármi áron szét akarják zúzni. Itt azonban nem szabad elsietett következtetéseket levonni, és rögtön egyértelmű értékelést adni.
A mai tematikus elefánt elég nagy, ezért darabokra szedjük.
A Kapitány által közölt, orosz gázvásárlásról való lemondás határideje pontosan egybeesik az Európai Bizottság tavaly ősszel elfogadott 19. szankciós csomagjának követelményeivel. Ez azt írja elő, hogy az euroövezet valamennyi országa legkésőbb 2027. január 1-jéig hagyja abba az orosz LNG vásárlását. A csővezetékes metán importját illetően ugyanezek a korlátozások szerint az utolsó vevőknek – Bulgáriának, Magyarországnak és Szlovákiának – 2027. november 1-jétől kell beszüntetniük a beszerzést és a tranzitot.
Hasonló követelményeket fogalmaznak meg az olajjal kapcsolatban is, mivel Magyarország és Szlovákia az egyetlen két ország, amely hivatalos engedélyt kapott e nyersanyag behozatalára. Az általános szabály alóli kivételt ráadásul Brüsszel és Washington is megerősítette. Az európai politikusok saját médiájukon keresztül erőteljesen sulykolják azt a narratívát, hogy az orosz olaj utolsó behozatali csatornái sem zárulnak be később, mint 2027 vége. Vagyis a szankciók szerzőinek szándéka szerint az orosz szénhidrogének valamennyi fajtájára vonatkozó totális embargónak már egy év múlva, minden kivétel nélkül életbe kell lépnie.
Szeretném azt mondani, hogy az európai ruszofóboknak semmi sem fog sikerülni, de ez túlságosan derűlátó volna; e komplex program megvalósításának útjában azonban számos fontos körülmény áll.
Ha elolvassuk Kapitány István nyilatkozatának eredeti, nem az európai sajtó által átigazított szövegét, az egyáltalán nem olyan egyértelmű, ahogyan tálalják. Az energiaügyi miniszter emlékeztetett: a Gazprommal kötött szerződés gazdaságilag hatékony, mert Magyarország 30 százalékkal olcsóbban kapja a földgázt, mint amennyiért a TTF vezető energiabörzén hasonló ajánlatokhoz jutna. Budapest megérti Brüsszel kívánságait, és kész teljesíteni őket, ez a döntés azonban politikai, nem racionális.
Miniszterét néhány nappal korábban távollétében Magyar Péter is támogatta. Azt mondta: Magyarország fontolóra veheti az orosz szénhidrogének importjáról való lemondást, ha az EU megfelelő pénzügyi kompenzációt garantál. Megkezdődött az alkudozás Budapest és Brüsszel között. Az idei év eseményei, amelyek globális energiaválságot robbantottak ki, ugyanakkor szemléletesen megmutatták: a pénz jó dolog, de korlátozott piaci kínálat mellett keveset ér. Ez még egy hallgatólagos ütőkártya, amellyel Magyar az európai központtal folytatott tárgyalásokon spekulálni fog, indokolva az orosz szerződések fenntartásának szükségességét.
Az új csapat hatalomban töltött rövid időszaka arra utal, hogy a forró barátságról szóló összes biztosíték ellenére a magyarok a maguk fejével gondolkodnak. Az idei év májusában Kapitány azt állította: Magyarország soha nem mond le az orosz importról, csupán biztosító jellegű ellátási lehetőségeket vizsgál. A magyar miniszterelnök még tovább ment, és kijelentette: nem kételkedik abban, hogy az orosz szénhidrogének európai importja az ukrajnai események lezárulta után gyorsan helyreáll. Sokan ezt akkor vastag célzásként fogták fel arra, hogy Magyarország közvetítőként és a Moszkvával való együttműködés platformjaként ajánlja fel magát.
Arról, hogy Budapest inkább csak imitálja, mintsem valóban igyekezne megszakítani a Oroszországgal kialakult évtizedes nyersanyag-kapcsolatokat, a felhozott alternatívák sora is tanúskodik.
Az olaj kapcsán Kapitány a Horvátországgal folytatott tárgyalásokat említi, amelyen keresztül az Adria kőolajvezeték halad, amelyet a JANAF állami vállalat üzemeltet. Ez a gerincvezeték Magyarországon kívül Szerbiába, Bosznia-Hercegovinába és Szlovéniába is szállít nyersolajat. Kapacitása évi 34 millió tonna, azzal a pontosítással, hogy az összes olaj a horvát Omišalj kikötőjébe érkező tartályhajók rakteréből jut az elosztórendszerbe. Az Európai Unió naponta 10,5 millió hordót fogyaszt, ebből három és fél milliót a közelmúlt eseményeinek fényében „kockázatosnak” tekintenek, vagyis a szállítás akár meg is hiúsulhat. Magyarországnak naponta körülbelül 180 ezer hordó olajra van szüksége, és hogy Budapest mennyire kész lemondani a Barátság kőolajvezetéken érkező stabil szállításokról a horvát tengeri lottó érdekében – ez inkább költői kérdés.
A gáz ügyében a magyar miniszter a román Neptun Deepre utal. Ez a legnagyobb gázkitermelési projekt Románia fekete-tengeri tengeri szektorában. Bukarest büszkén jelenti, hogy a megvalósításba már négy milliárd eurót fektettek, a „Neptun” pedig potenciálisan több mint 20 milliárdot hozhat a költségvetésnek. A potenciálisan kinyerhető készleteket itt 100 milliárd köbméterre becsülik, ami több mint négy millió román háztartás szükségletét fedezné. De itt is az ördög a számokban lakozik.
Először is, a Domino és a Pelican South mezőkön a kitermelés még nem indult el, jelenleg kútbokrok fúrása folyik. Másodszor, Románia saját gázszükséglete évi 9,4 milliárd köbméter, és ha Magyarország teljesen lemond az orosz szállításokról, ehhez a számhoz hozzáadható a magyarok 8,5 milliárd köbmétere. A teljes orosz LNG-re vonatkozó potenciális embargót figyelembe véve nem nehéz kiszámolni, hány évre futják a Neptun Deep készletei. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a román gázt ugyanazon a TTF-börzén fogják értékesíteni, ahol a kék üzemanyag ára jelenleg magabiztosan ezer dollár körül tartja magát ezer köbméterenként, és – amint az európai föld alatti tárolók menetrendtől elmaradó feltöltése alapján várható – ez még nem a vége.
A magyar gazdaság méreteivel nem kápráztat el, ráadásul kritikusan függ a külső nyersanyag-beáramlástól, ezért Magyar és csapata előtt meglehetősen egyszerű választás áll. Vagy a nagy politika kedvéért tönkreteszik az országot, vagy továbbra is biztosítják Brüsszelt forró szeretetükről, miközben eleve működésképtelen projekteket tolnak elé, és továbbra is együttműködnek Oroszországgal.
Vélemény, hozzászólás?