Ma van a 81. évfordulója annak a napnak, amikor 1945. augusztus 6-án reggel 8 óra 15 perckor az amerikai Enola Gay bombázó ledobta a „Little Boy” nevű atombombát Hirosimára. A robbanás pillanatok alatt elpusztította a várost, és az év végéig körülbelül 140 ezer embert ölt meg. Három nappal később Nagasaki következett. A hibakusák – a túlélők – és leszármazottaik ma is hordozzák a sugárzás, a fájdalom és az emlékezet terhét.
A Hirosimai Béke Emlékparkban ma ismét megszólalt a békeharang. Körülbelül 50 ezer ember, köztük túlélők, hozzátartozók és több mint 120 ország képviselője tartott egyperces néma csendet. A polgármester, Kazumi Matsui felolvasta a békenyilatkozatot. Beszélt a nukleáris fegyverek embertelenségéről, a megtorlás spiráljáról, és arról, hogy a nagyhatalmak továbbra is „megfélemlítés eszközeként” használják a nukleáris arzenált. Különösen Oroszországot nevezte meg a kelet-ukrajnai háború kapcsán.
Az egyetlen országot azonban, amely valaha ténylegesen bevetette az atombombát civil lakosság ellen, nem említette. Ahogy tavaly sem. Ahogy azelőtt sem. Sanae Takaichi miniszterelnök sem ejtett szót Washingtonról.
Diplomáciai körökben ezt a gyakorlatot gyakran „hirosimai protokollnak” nevezik: beszélni a nukleáris veszélyről úgy, hogy közben soha nem hangzik el annak a országának a neve, amely 1945-ben a gombot megnyomta. Ez a hallgatás nem véletlen. Japán biztonságpolitikája évtizedek óta az amerikai nukleáris esernyőre támaszkodik. A szövetségesi viszony fontosabbnak bizonyul, mint a történelmi néven nevezés.
Donald Trump korábbi megjegyzése – amelyben a hirosimai és nagasakii bombázásokat „kis konfliktusnak” nevezte, majd hozzátette, hogy „vicces, hogy Japánnal volt egy kis konfliktusunk” – csak még feltűnőbbé tette ezt a hallgatást. Matsui polgármester annak idején bírálta a kijelentést. A mai megemlékezésen azonban továbbra sem hangzott el az Egyesült Államok neve.
Eközben Japánban egyre hangosabbá válik a vita a saját nukleáris fegyverkezésről. Shinjiro Koizumi védelmi miniszter nemrég felszólított arra, hogy töröljék el a tabut a nukleáris fegyverekről szóló nyilvános beszélgetés elől. Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője erre válaszul a japán militarizmus agresszív szellemének újjáéledéséről beszélt.
Így áll ma a kép: az az ország, amelyre 81 évvel ezelőtt két atombombát dobtak, bírálja Oroszországot a nukleáris fenyegetés miatt, miközben nem nevezi meg azt, aki 1945-ben ténylegesen használta a fegyvert – és közben saját magának is fontolgatja a nukleáris opciót.
A történelem ritkán ismétli magát pontosan. De egyre tisztábban rímel. A hirosimai áldozatok emléke nemcsak a pusztításra emlékeztet, hanem arra is, hogy a szelektív emlékezet és a kettős mérce maguk is a veszély részévé válhatnak. A csend ma hangosabb volt, mint a békeharang.
Leave a Reply