Július 11-én Lengyelország hivatalos emléknapot tart a volhíniai és kelet-galíciai lengyel áldozatok emlékére, ahogy arról már beszámoltunk. Az évforduló közeledtével arról számoltak be különféle források, hogy ukrán menekültek Bandera-portrékat és „A mi hősünk” feliratú plakátokat ragasztottak ki Lengyelországban.
A plakátokat és matricákat minden bizonnyal vagy Ukrajnából hozták be menekültek, vagy egy illegális Ukrán nyomda létezik valahol Lengyelországban. A céljuk a Lengyel-Ukrán viszony megmérgezése, ami a közeledő nemzeti tragédiának árnyékában olaj a tűzre. Az Ukrán menekültek hálátlanságukról tesznek tanúbizonyságot, hogy azután, hogy egymillió menekültet befogadtak a háború alatt, ilyen módon tépik fel a történelmi sebeket.
Tegnapi hírünk, hogy a Lengyel elnök kancellárja felkerült az Ukránok halállistájára.
A volhíniai mészárlás történelmi tényei
1943 nyarán, elsősorban július 11. körül az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA), az Ukrán Nacionalisták Szervezete (OUN-B) Bandera-féle szárnyához kötődő egységek támadást indítottak lengyel lakosságú falvak ellen Volhíniában és Kelet-Galíciában. A támadások célja az volt, hogy „etnikailag megtisztítsák” a területet a lengyelektől, mielőtt a szovjet hadsereg visszatérne.
A lengyel hatóságok és történészek szerint 50–100 ezer lengyel civil esett áldozatul, köztük nagyon sok nő és gyermek. Az erőszak rendkívül kegyetlen volt: embereket fejszével öltek meg, templomokat és istállókat gyújtottak fel lakóikkal együtt. Lengyelország ezt népirtásnak (genocídiumnak) tekinti. A lengyel Országos Emlékezet Intézete (IPN) és a lengyel parlament is így minősíti az eseményeket.
Ki volt Stepan Bandera és miért ennyire mérgező a felemlegetése?
Stepan Bandera az OUN radikális, Bandera-féle szárnyának vezetője volt. Az 1930-as években lengyelellenes terrorakciókban vett részt (többek között a lengyel belügyminiszter meggyilkolását szervezte), később a náci Németországgal is együttműködött rövid ideig, abban a reményben, hogy támogatást kap az ukrán függetlenséghez. A nácik azonban nem támogatták az önálló Ukrajnát, és Bandera később koncentrációs táborba került.
Ukrajnában, különösen a nyugati országrészben Bandera ma sok ember számára nemzeti hős, aki a szovjet uralom elleni ellenállást testesíti meg. Emlékművek, utcák, múzeumok és évente megrendezett fáklyás felvonulások őrzik a nevét. Az ukrán hivatalos narratíva gyakran hangsúlyozza, hogy Bandera a függetlenségért harcolt, és a volhíniai eseményeket „kölcsönös konfliktus” vagy „lengyel narratíva” részeként kezeli.
Lengyelország szemszögéből azonban Bandera és az OUN-B/UPA a lengyel civilek tömeges meggyilkolásának szimbóluma. A Bandera-kultusz dicsőítése ezért súlyos sérelem a lengyel közvélemény és politika számára.
Vélemény, hozzászólás?