A magyar politikai életben újra előkerült a régi-új trükk: szép, hangzatos célok mögé bújva korlátozni az ellenzék mozgásterét. Ezúttal két fronton egyszerre. Az egyik a Parlament üléstereméből indul, a másik a plakátokról és óriáshirdetésekről szól. Mindkettő mögött ugyanaz a kérdés áll: ki mondja meg, mi a „gyűlölet”, mi a „valótlan kontextus”, és kié a narratíva?
A parlamenti telefon- és videótilalom: „Lex Takács” a láthatáron
Június 2-án, a Parlamentben Magyar Péter miniszterelnök (Tisza) bejelentette: a Tisza-frakció törvényjavaslatot készít, amely megtiltaná a közösségi média használatát és a videófelvétel készítését az ellenzéki (jelenleg fideszes és Mi Hazánkos) képviselők számára az ülésteremben.
A közvetlen indok állítólag Takács Péter fideszes képviselő volt, aki a napokban adatokkal szembesítette a kormányfőt egy vitában. Magyar Péter erre felpattant, elhagyta a termet, majd később így fogalmazott:
„Meg van tiltva Takács Péternek és a többieknek, hogy itt telefonozzanak és felvételeket készítsenek. Úgyhogy mi kezdeményezni fogjuk, a Tisza-frakció részéről, hogy legyen tilos a közösségi média használata, ön miatt, és legyen tilos minden fideszes képviselőnek a videófelvétel készítése!”
Korábban, május végén egy Facebook-kommentre reagálva már jelezte: „Így lesz. Legalábbis a videózást.”
A háttér ismert: az ellenzéki képviselők rendszeresen készítenek rövid videókat a parlamenti vitákról, konfrontációkról, és osztják meg őket a saját szemszögükből. Ezek gyakran nem abban a kontextusban jelennek meg, ahogy a kormányoldal szeretné. Magyar Pétert kifejezetten zavarja, hogy „nem az ő kontextusában” tudósítanak a viselkedéséről. Ezért inkább betiltaná a dokumentálást.
Ez nem más, mint szájkosár-törvény. Ahelyett, hogy a vitákat érdemben folytatnák, vagy a nyilvánosság előtt vállalnák a kritikát, egyszerűen megvonják az ellenzéktől az eszközt, amivel rögzítheti, amit lát és hall. Korábban ugyanezt a módszert rótták fel a Fidesz-kormánynak, hamisan. Most fordítva történik – csak a hatalom van másképp elosztva és valódi cselekvések látszanak.
Vitézy Dávid bejegyzése és a „gyűlöletpropaganda” elleni törvényjavaslat
Ugyanebben a szellemben érkezett a másik javaslat. Vitézy Dávid mai bejegyzésében (és a Parlament elé benyújtott törvényjavaslatban, amelyet Bódis Kriszta, Csontos Bence és Tárkányi Zsolt jegyez) egy új szabályozást lengetnek be a vizuális környezetszennyezés és a gyűlöletpropaganda ellen, jelentsen ez bármit is.
A Facebook bejegyzés valóban tartalmaz nemesnek tűnő elemeket:
- Tiltottá tenné azokat a politikai reklámokat, amelyek „sértik, tagadják az emberi méltóságot, kollektív módon megbélyegeznek valamely közösséget, kirekesztő módon mutatnak be személyeket, ellenségképet kreálnak, gyűlöletet keltenek vagy valótlan, megtévesztő módon mutatják be valaki képmását”.
- Szigorítaná a választási plakátok elhelyezését: nem lehetne többé villanyoszlopokra, közlekedési táblákra vagy fákra ragasztani.
- Megszüntetné az óriásplakátok és épülethálók kihelyezésének lehetőségét.
- Visszaadná az önkormányzatoknak (Budapesten a Fővárosi Közgyűlésnek) a hatásköröket: ők dönthetnék el, hol lehet reklámeszközt kihelyezni, és ők szabhatnák ki a bírságokat – amelyek az önkormányzat bevételét gyarapítanák.
A javaslat szövege szerint ez „rendszerváltozáshoz méltó fordulatot hoz a városkép védelmében”, és teljesíti „a Tisza programjának azon vállalását, hogy az önkormányzatok építésügyi hatásköröket és bevételeket kaphatnak vissza”.
Szép szavak. De a kérdés ugyanaz, mint a telefon-tilalomnál: ki dönti el, mi a „gyűlöletkeltés”, mi az „ellenségkép”, és mi a „valótlan kontextus”?
A Médiatanács hozhat döntést a bejelentésekről. A Médiatanácsot pedig a mindenkori kormány nevezi ki. Ha a Tisza van hatalmon, ők mondják meg, melyik plakát „gyűlöletkeltő”, és melyik nem. Egy ellenzéki kritika könnyen átminősülhet „kollektív megbélyegzésnek” vagy „ellenségkép kreálásának”. Egy kormánykritikus óriásplakát pedig egyszerűen „vizuális környezetszennyezésnek” nyilvánítható és eltávolítható.
Az irány félelmetes
Két törvényjavaslat, két front, egy irány. Az egyikben megtiltják az ellenzéknek, hogy dokumentálja a Parlamentben zajló eseményeket a saját szemszögéből. A másikban megtiltják az ellenzéknek, hogy kritikus üzeneteket juttasson el a választókhoz a köztereken – mert azt a mindenkori hatalom könnyen „gyűlöletpropagandának” minősítheti.
Mindkettő mögött ugyanaz a logika: a narratíva kontrollja. Nem kell betiltani a véleményt nyíltan. Elég korlátozni az eszközt, amivel azt el lehet mondani vagy meg lehet mutatni. A telefonok nélkül az ellenzéki képviselők nem tudnak „rossz” felvételeket készíteni. A plakátok nélkül nem tudnak „gyűlöletkeltőnek” minősített üzeneteket terjeszteni.
És ki mondja meg, mi a gyűlölet és mi az elfogadható?
A Tisza Párt? Magyar Péter? A Médiatanács?
Ez már nem a demokrácia finomhangolása. Ez egy elnyomó rendszer körvonalazódása, ahol csak az mondhatja el a véleményét, akinek a nézetei egybeesnek a kormánypropagandával. A többieket vagy nem engedik dokumentálni, vagy nem engedik hirdetni.
Szép, nemes célok a felszínen. De a mélységben egyre világosabban látszik: szájkosár törvények készülnek. Nemcsak a képviselőknek – hanem mindenkinek, aki másképp gondolkodik.
Leave a Reply