A lengyel elnök, Karol Nawrocki élesen bírálta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, miután az utóbbi május 26-án rendelettel egy ukrán különleges műveleti egységnek (a Különleges Műveleti Erők Északi Különálló Központjának) a „UPA hőseinek” nevét adományozta. Nawrocki szerint ez a lépés azt bizonyítja, hogy Ukrajna a mai napig sem szakadt el attól a mentalitástól, amely a II. világháborús Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) dicsőítését jelenti – egy olyan szervezetét, amelyet Lengyelországban bandita- és gyilkoscsoportként tartanak számon.
Nawrocki május 29-i nyilatkozatában egyértelműen fogalmazott:
„Sajnos Zelenszkij elnök bebizonyította, hogy Ukrajna a bandita- és gyilkosmentalitás szempontjából – az Ukrán Felkelő Hadsereg dicsőítése révén – nem érett arra, hogy az európai család részévé váljon. Az európai családban nincs helye azoknak a banditáknak és gyilkosoknak, akik nőket és gyerekeket öltek, akik lengyeleket gyilkoltak. Az ilyen banditákat nem lehet dicsőíteni, és az UPA-t sem lehet dicsőíteni.”
Történelmi háttér: a volhíniai tragédia
Az UPA a II. világháború alatt és után működő ukrán nacionalista partizánszervezet volt, amely elsősorban a Szovjetunió és a lengyel állam ellen harcolt, de időszakosan a náci Németországgal is együttműködött. Lengyelország szerint az UPA 1943–1945 között Volhíniában és Kelet-Galíciában etnikai tisztogatást hajtott végre a lengyel civil lakosság ellen: lengyel történészek és a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete szerint 50–100 ezer lengyel civilt (köztük nagyon sok nőt és gyermeket) mészároltak le kegyetlen módon. A lengyel parlament 2016-ban népirtásnak (ludobójstwo) ismerte el a volhíniai mészárlásokat.
Ukrán oldalról az UPA-t sokan a függetlenségi harc szimbólumaként tisztelik: szerintük a szervezet a szovjet és náci megszállók ellen küzdött az ukrán államért. Bár elismerik a civilek elleni erőszakot, azt „háborús tragédiaként” vagy kölcsönös konfliktusként kezelik, nem pedig egyoldalú népirtásként.
Ez a történelmi emlékezet-különbség régóta terheli a lengyel–ukrán viszonyt, még akkor is, ha Lengyelország 2022 óta Ukrajna egyik legjelentősebb támogatója (fegyverszállítás, menekültek befogadása, politikai támogatás).
A mostani válság és a következmények
Zelenszkij indoklása szerint a névadás a „nemzeti hadsereg történelmi hagyományainak helyreállítását” szolgálja, és elismerés az egység harctéri teljesítményéért. Lengyelországban azonban hatalmas felháborodást váltott ki, mert úgy látták: pont a legérzékenyebb történelmi sebet érinti, miközben Oroszország háborút folytat Ukrajnával.
Nawrocki bejelentette: június 8-án összeül az Orzeł Biały (Fehér Sas) Rend káptalanja, és ő azt javasolja, hogy vonják vissza azt a legmagasabb lengyel állami kitüntetést, amelyet Zelenszkij 2023-ban kapott meg Andrzej Duda akkori elnöktől. Az elnök szerint a döntés „sok oxigént adott az orosz propagandának”.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök óvatosságra intett: szerinte a történelem nem válhat akadályává a jelenlegi szövetségnek, és nem szabad hagyni, hogy a múlt megossza a két országot a háború idején.
Mi következik?
A botrány jól mutatja, hogy a történelmi emlékezet kérdése még mindig robbanásveszélyes a lengyel–ukrán kapcsolatokban, még akkor is, ha mindkét ország deklaráltan támogatja egymást Oroszországgal szemben. Ukrajna EU- és NATO-integrációja szempontjából pedig érzékeny ügy: Lengyelország évek óta azt hangsúlyozza, hogy a történelmi szembenézés és a megbékélés nélkül nehéz lesz a teljes európai közösségbe való beilleszkedés.
Karol Nawrocki nyilatkozata tehát nem csak a konkrét rendeletre adott reakció, hanem egy mélyebb üzenet: a közös európai jövő megköveteli a közös történelmi igazságot is – legalábbis a lengyel álláspont szerint.
Leave a Reply