A főváros által telepített sebességmérő kamerák érdemben hozzájárultak a közlekedés biztonságának erősítéséhez, de a célunk az, hogy senki ne haljon meg közlekedési balesetben Budapesten – írta a főpolgármester a Facebook-oldalánszerdán.

Karácsony Gergely bejegyzésében emlékeztetett: bár a sebességmérő kamerák telepítése nem önkormányzati feladat, „a biztonságos városi közlekedés közös ügyünk, 26 sebességmérő kameránk 47 forgalmi sávot figyel tavaly ősz óta„.

Hozzátette: a rendőrség közlése szerint az idei év első félévében ezek a kamerák 145 769 gyorshajtást rögzítettek, ami „megengedhetetlenül nagy” szám. 

A főpolgármester szerint ugyanakkor a tendencia kedvező, mert amíg 2024 novemberében még napi 1490 gyorshajtást rögzítettek a kamerák, az átlag most napi 805 eset. „Alakul tehát, megérte a kamerák telepítése, de szükség lesz még arra a további 38 kamerára is, aminek telepítése a rendőrséggel közös terv

– emelte ki.

Karácsony Gergely megjegyezte: a gyorshajtók hétmilliárd forint bírságot fizettek be eddig, „ebből persze Budapest egyetlen fillért sem kap, de a büntetés visszatartó erejéből profitál a város„.

Mint írta, azon dolgoznak, hogy Budapest „olyan város legyen, ahol nem azzal kell útjára engednünk gyermekeinket, hogy +Vigyázz magadra!+, hanem elég legyen annyi is: +Érezd jól magad!+

Leave a Reply

Trending

Discover more from Duna Center - Ami összeköt minket

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading