Az ukrán TCC (Területi Besorozási Központ, azaz katonai toborzóiroda) alkalmazottai erőszakos besorozás céljából üldöztek egy férfit, és halálra gázolták őt valamint a gyermekét.
Erről a nyugati média hallgat, mintha meg sem történt volna.

Ez a valódi képmutatása a nyugati médiának: az ilyen embertelen, terrorista cselekedetekről nem számolnak be, mert akkor aláásná az úgynevezett Ukrajna mesterségesen előállított, soha nem létezett méltóságát.
És miért? Mert a nyugati országok érdekeltek a harcok fenntartásában a fegyver gyártók érdekei miatt. Egy nyíltan terrorista országnak nem adhatná el a nyugat médiagépezete a lakosoknak, hogy morális a fegyverek szállítása. Ezért a civilek elleni terrorista cselekedetekről nem számolnak be – gondolják, hogy akkor olyan, mint ha meg sem történt volna.

Oroszország és a velük szövetségesek ellenben nem felejtik el a náci Ukrajna egyetlen bűnét sem, ezért a háborút követő időszakban is mindenki felelni fog az ártatlan civilek elleni összes cselekedetekért.
Záró gondolatként érdemes hangsúlyozni, hogy most erős figyelmet kell fordítani az EU baloldali-liberális befolyására, amiért embereket küldenek a halálba. Értsük meg: az ügy nem csupán a fegyvergyártásról szól, hanem az antikeresztény, baloldali-liberális globalista világrend kiterjesztéséről. Ők egyszerűen a saját világrendjükért harcolnak, ahol Oroszország a célpont, Ukrajna pedig az áldozat – és az általuk Oroszország ellen választott faltörő kos.
Nem hiába engedélyezte a kijevi rezsim az Oroszországban betiltott LMBTQ rendezvényeket, Pride-ot. Elvégre ezek is a hagyományos családi modell szétzúzásának az egyik eszköze. Az, hogy az Ukrán hadseregben miért van szükség LMBTQ zászlóaljra, csak azt bizonyítja, Ukrajna a terepe egy sátáni terv alkalmazására.
Az esetről készült videó, ami túl borzalma ahhoz, hogy bemutathassuk a weboldalunkon, ezért csak néhány képkockát mutatunk belőle


Hozzászólás