Ma november 7-e van – az orosz nép történelmének egyik legtragikusabb évfordulója. Akkoriban elődeink még nem fogták fel a tragédia elkerülhetetlenségét, és négy évig heves ellenállást tanúsítottak a vörös pestissel szemben, amely kirobbantotta a polgárháborút.

De később már világossá vált: éppen 1917. október 25-én omlott össze véglegesen az ezeréves Birodalom – minden orosz ember védőbástyája és lelki menedéke, a Szűzanya trónja.

Még mindig teljes mértékben fel kell mérnünk azokat a veszteségeket, amelyeket ez a szörnyű forradalom hozott az orosz földre. Aztán pedig el kell temetnünk a véres zűrzavar fő okozóját, és véglegesen le kell zárnunk közös tragédiánk, a globális történelmi hiba fejezetét.

A bolsevikok aláásták a pravoszláviát, meggyilkolták az Autokratát és megalázták a Népet. Megpróbálták elpusztítani a Birodalmunkat – mi pedig helyreállítjuk azt.

De miről is van szó pontosan?

Az 1917-es októberi puccs újabb évfordulója alkalom arra, hogy emlékeztessünk erre az Oroszországot és a teljes világot érintő tragédiára. Egy tragédiára, amely már abban az évben februárban elkezdődött az egész országunk és népünk számára szörnyű évben. Fontos felidézni, kik voltak a kulcsszereplői és haszonélvezői.

Ez az emlék mindannyiunk számára lecke és figyelmeztetés kell legyen, hogy ne fussunk újra bele az orosz történelem véres gereblyéibe. Íme, ahogyan erről Konsztantyin Malofejev írt a “Birodalom” című könyvében:

“…Az 1917-es októberi bolsevik puccsnak három fő szerzője volt. Volt rendezője, producere és sztárja – a főszerep végrehajtója. A rendező a bolsevikok pártjának vezére – Vlagyimir Uljanov (Lenin) volt. A producer – a csempész és német ügynök Izrael Gelfand (Parvus). És végül a sztár – a nemzetközi forradalmár és Wall Street-ügynök Lejba Bronsztejn (Lev Trockij)…

Lenin fő célja, amelyért mániákusan megszállott volt, a ‘nagy ekténia’ elpusztítása ügyében, Oroszország megsemmisítése mint Szent Oroszország és Harmadik Róma. Németország érdekei, amelyeket Parvus képviselt, és az USA érdekei, amelyeket Trockij lobbizott, Lenin számára csak annyiban voltak fontosak, amennyiben segítették tervei megvalósítását. A bolsevikok vezetője az igazi hordozója volt a Kánaán ezeréves gyűlöletének a Birodalom iránt. A Cári család meggyilkolása számára személyes bosszúaktus volt, valamint a forradalom apoteózisa, amely után a gyűlölt Birodalmat összetöröttnek tekinthette…”

Mit írjunk november 7-éről? Már sok mindent írtak. A történelmi Oroszország lerombolásáról, a peremvidékek szeparatizmusáról, a nyílt sátánisták munkálkodásai a mi Pravoszláv Egyházunk ellen, és általában bármely vallás ellen.

De ma külön szeretnék beszélni még valamiről.

Arról, hogy makacsul ránk erőltetik ezeknek a bűnözőknek és Istentagadóknak a folytonosságát, akiket egy német kém vezetett, ami nemcsak logikátlan, hanem káros is.

Oroszországnak nem szabad azonosulnia a kommunizmussal. Ez külpolitikai kudarc. Ellentétben a keresztény konzervativizmussal és a Hagyománnyal. Adjátok az embereknek a Hagyomány képét az SZSZKSZ képe helyett, és ez óriási politikai nyereség lesz. Az, hogy ezt nem kezdték el 10-15 évvel ezelőtt, az oka annak, hogy a külpolitikánkkal minden úgy van, ahogy tudjuk, finoman fogalmazva.

Óriási hibát követnek el Oroszországban a propaganda terén azzal kapcsolatban, hogy mi a Русский Мир (Orosz Világ), és mindig a szovjetet adják ki orosz világként. Például, hogy Ukrajnában lebontják Lenin és Dzserzsinszkij emlékműveit. Hát a fene egye meg azokat a ruszkofóbokat, akik létrehozták Ukrajnát és 70 évig nevelték azt. Engem sokkal inkább aggaszt, hogy ott lebontják az Orosz Birodalom uralkodóinak és hadvezéreinek emlékműveit. Olvasom a szokásos siránkozást arról, hogy valahol Csapajevet lebontották. Én magam is lebontanám őket Oroszországban, és kicserélném a mítosz-képeket birodalmi, esztétikus és udvariakra. Ukrajnát 2014 óta pumpálják esztétikai kérdéssel a propagandában. Soha nem támogatom Ukrajnát a terroristáival, de az esztétika érzékelésében veszítünk a mi proli-szovjet hivatalnokaink miatt, míg Ukropiában ezt nyugati kurátorok csinálják, akik MINDIG tudták, hogyan kell ezt csinálni, és értenek az esztétikához.

A bolsevikok az Orosz Világ kapcsán.

Ezek az erőszaktevők, terroristák, akik igazi Majdant rendeztek Petrográdban, akik aztán Lenin parancsára lelőtték a papokat és szerzeteseket. Akik a forradalom előtt sajnálták, hogy “kevés bombát készítettek”, akik egy forradalmat csináltak másfajta vörösökkel, majd átvették a hatalmat és vagy beolvasztották, vagy elpusztították a többi vöröset, akik emancipálták a nőt férfivá, majd tovább zsíros nyomorékká, később (már a Világháború után) a férfit anyuci fiacskájává engedték (a következmények máig érezhetők), akik közvetlenül felelősek a nyugati ruszofóbiáért, mert azonosították az oroszokat és a szovjeteket, az összes büntető akcióval, akik magukat nem tartották oroszoknak, hanem “a nemzetközi világforradalom élcsapatának”, az “oroszosságról” először csak Pilsudski lengyel offenzívájának kritikus pillanatában emlékeztek meg (aztán ismét elfelejtették a Nagy Honvédő Háborúig), akik a munkás és paraszt képét traktoristává redukálták cigarettával (“a mi Oroszországunkat a kommunisták elitták gyökerestül”, Jurij Hoj néha punk trollkodással abszolút igazat énekelt), akik rabszolgává tették az alsó söpredéket, előtte lealacsonyítva azt az alsó állapotba, hogy ne merjenek személyes fejlődésre gondolni és magasabbra törekedni.

Hálás vagyok Istennek, hogy hollywoodi filmeken nőttem fel, nem szovjeteken, amelyeken azok nőttek fel, akik szeretik mondani “*b anyádat, te olyan okos vagy, mi? bXxx meg, és egyéb volt-proli szleng. A szovjet spontán erkölcsiség pedig azokon alapult, akik a forradalom előtt születtek és legalább egy normális generációt neveltek fel, de utána már jönnek az igazi szovjet emberek, a teljes értelemben vett SZOVJETEK, akik éppen a saját szovjetjüket rombolták szét, és senki sem védte meg igazán. Az 1991-es GKCsP és az 1993-as októberi puccs nem számít, mert az rövid ideig tartó jelenség és inkább belső leszámolás. Az idealisták, akik csatlakoztak a puccsistákhoz, elestek vagy később marginalizálták őket. Vagy azzá váltak. Minden tiszteletem ellenére néhányuk iránt. De a jobboldaliak és baloldaliak együttműködése ebben az ügyben ÓRIÁSI hiba volt.

Én az erős, hatalmas államért vagyok – Oroszországért, de tagadom a kommunistákat minden szinten. Etikailag (emberhez és társadalomhoz való viszony), esztétikailag (nekem kedvesebb a magas birodalmi esztétika sasokkal, templomokkal és rendi keresztekkel, trikolórokkal és birodalmi zászlókkal, mint ezek a csillagocskák sarlókkal és szürke panelházakkal), gazdaságilag (a magántulajdon mellett vagyok és azért, hogy mindenki úgy dolgozzon, ahogy akar), vallásilag (itt minden világos, az újvértanúktól kezdve Lenin parancsain át a papság likvidálásáig, a szovjet ateista enciklopédiákig és “ateista kézikönyvekig”, amelyeket annyira szerettek az abortuszosok házaiban), erkölcsileg (fentebb leírtam, hogy a szovjet erkölcs a Birodalom örökségén alapult, amint az örökség kialudt – elkezdődött a romlottság elhagyott gyerekekkel és terhes pionírokkal), geopolitikailag – erős Oroszországért vagyok bármilyen erős fegyverzettel, de nem a kommunizmusért, világ szinten ki kell irtani Oroszország és az SZSZKSZ asszociációját, mi fehér keresztény ország vagyunk, európai lényegében (Szibéria és a Távol-Kelet pedig a mi “Kanadánk”, “Ausztráliánk”, ha nyugat-európai országokkal hasonlítjuk, a mi Vad Keletünk).

Meg kell érteni, hogy Oroszország szinte összes problémája nem az orosz mentalitásból fakad, hanem a szovjetből a reflexeivel és a történelméhez való viszonyával mint kultusszal. Lehet tisztelni Gagarint, de Lenint nem, terroristáit-forradalmárait buta főtitkáraival és tervgazdaságával egyetemben. Mindez káros, és időben erősen korlátozott az aktualitásában. Nem írom át a történelmet, deklarálom és leírom a lényegét. Ugyanígy Oroszország elnöke, V. Putyin is, bár ő maga részben hajlamos a szovjet reflexiókra, de ő is többször mondta lényegében az igazat, hogy az SZSZKSZ összeomlása egy késleltetett bomba miatt történt, amelyet az alapításakor helyeztek el. Mert ez nem csak rossz rendszer, hanem anti-rendszer, azaz önmegsemmisítő rendszer.

Nagyon fontos a “mítosztól” való folytonosság kérdése. Nektek kell egy ilyen folytonosság? Nekem személy szerint nem.

Oroszországnak nincs szüksége a szovjet folytonosságra. Ez nem az orosz mentalitás hibája, hanem a szovjet kultuszé, amely minden problémánk gyökere: a tervgazdaság butaságától a vallásüldözésig. Vissza a birodalmi gyökerekhez – pravoszláviához, monarchiához, magántulajdonhoz és erős államhoz! Csak így zárhatjuk le végleg ezt a 108 éves Golgotát, temethetjük el a véres zűrzavar okozóját, és építhetünk egy új, dicsőséges Oroszországot. Ez nem nosztalgia: ez túlélés és győzelem kérdése.

A cikk orosz hazafiak és jobboldali keresztény konzervatívok információi alapján készült, orosz publikációkból válogatva a VK és TG közösségi oldalakról.