Szombaton délután megkezdődött az ötödik Pécs Pride annak ellenére, hogy azt a rendőrség az új törvény alapján nem engedélyezte.
A kezdési időpontra a Kossuth tér csak félig telt meg
A menet élén Heindl Péter jogász, emberjogi aktivista megy, aki arról lett ismert, hogy kormányplakátokat írt át, büntetéseket húzva magára. Heindl mögött egy kutyapártos autó halad, amiből zene szól.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) 5-6 tagja a pécsi sétálóutcán egy molinót tartva akarta feltartóztatni a menetet.
A menet egy időre megállt, a rendőrök felszólították a HVIM tagjait, hogy álljanak félre.
Mivel ezt nem tették meg, körülbelül húsz rendőr jelent meg, akik odébbtolták őket, így a Pride felvonulói továbbhaladhattak.
Minden idők legnagyobb Pécs Pride-jára készülünk – mondta a Buzás Hábel Géza szervező, a rendezvény előtt tartott sajtótájékoztatón. A szervezők előzetesen nem közölték a felvonulás útvonalát, hivatalosan csak tegnap jelentették be a helyszínt. Az eseményt korábban a gyülekezési törvény és az alaptörvény 15. módosítására hivatkozva a rendőrség betiltotta, az indoklás szerint mást nem is tehettek volna.
A szervezők fellebbeztek, de a határozatot fenntartotta a Kúria.


Hozzászólás