Róna Tamás, a Rabbitestület és a Magyarhoni Zsidó Imaegylet Egyesület (ZSIMA) elnöke a zsidó közösség, a vallásos emberek és a békepártiak nevében is elhatárolódik attól, hogy a Kneecap zenekar fellépjen az idei Sziget Fesztiválon – olvasható a ZSIMA MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében.

Róna Tamás jelezte: a Rabbitestület és a ZSIMA elnökeként és emberként vissza kell utasítania azt a gyűlöletet, amit a Kneecap nevű zenekar képvisel. Véleménye szerint Magyarországon nincs helye terroristákat támogató előadóknak. 

Az ír zenekar a popkultúrát mérgezi, ahonnan számos fiatal, szórakozni vágyó véleményét befolyásolhatják. Emellett gyűlöletkeltésre használhatják a Sziget Fesztivált, Európa egyik legnagyobb zenei eseményét – írta.

Meglátása szerint a raptrió tagjainak nincs helye a fesztiválon, fellépésük megengedhetetlen, és nemcsak a zsidó-keresztény világot támadja, hanem minden jóérzésű, békepárti embert.

Róna Tamás reményét fejezte ki, hogy a Sziget szervezői is belátják ezt, és törlik a Kneecap fellépését a jelenleg is zajló, “Izraelt sújtó háborús helyzet és terrorcselekmények fényében”

A ZSIMA elnöke továbbá szorgalmazná, hogy az “ír hatóságok” folytassák tovább a hírek szerint a napokban leállított vizsgálatot a zenészek ellen.

Az ír raptrió egyik tagja a Glastonbury Fesztiválon a Hamászt és a Hezbollahot éltette, amivel emberek millióit háborította fel. A színpadon, ahol a három rapper fellépett, a “Fuck Israel, free Palestine” felirat is megjelent

– közölte

Emlékeztetett, a zsidóságot érintő nyílt támadást és a terroristákkal való szimpatizálást a magyarországi vallási vezetők, a művészvilág és közéleti szereplők is nyíltan elítélik, sőt petíciót is indítottak, hogy az idei Sziget Fesztiválon ne léphessen fel a Kneecap.

Hozzászólás